ASFT-felmérés Győr-Moson-Sopron megyében

A Technológiai Igazgatóság csúszásellenállás-felmérést végzett Győr-Moson-Sopron megye másodrendű főútjain.

A Magyar Közút megrendelésében megvalósuló mérési és kiértékelési munkát az ASFT burkolatállapot-mérő berendezéssel, mintegy 520 km hosszúságú útszakaszon a központi laboratórium munkatársai végezték. A felmérésben a 13, 14, 81, 82, 83, 84, 85, 88 és 811-es számú másodrendű főutak voltak érintettek. A burkolati érdesség tekintetében évek óta rendelkezésre állnak tapasztalatok a hazai autópályák és nagy forgalmú főutak burkolatain. Az útburkolatok érdességi paramétereinek szélesebb körű felvétele a nagy forgalmú vagy balesetveszélyes útszakaszok mellett az alacsonyabb rendű közúthálózaton, önkormányzati utakon is lényeges.

A burkolati érdesség ismeretében lehetséges a balesetveszélyt okozó helyek kiszűrése, továbbá javaslatot lehet tenni a felújítás szükségességére, technológiájára. A vizsgálat bevezetését és elterjesztését nagymértékben alátámasztja a nemzetközi gyakorlatban szerzett tapasztalat, a mérés európai szabványosítása, valamint az, hogy a balesetek megelőzésének érdekében számos országban (Nagy-Britannia, Németország, Franciaország stb.) az érdesség és a csúszási ellenállás az egyik legjelentősebb felületi kritérium a közúthálózaton. A makroérdességű kopóréteg jelentősen megnöveli a tapadást a gépjárműve kerekének futófelülete és az útburkolat között. Az ilyen típusú aszfaltrétegek alkalmazása elsősorban olyan balesetveszélyes helyeken javasolt, ahol a féktávolság rossz becslésével rendszeresen alakul ki veszélyhelyzet vagy történik baleset: gyalogátkelőhelyek előtt, lejtős szakaszok kis sugarú íveinél stb. A súrlódási együttható nagy teljesítményű – akár hálózati szintű – mérésére (és így közvetve a felületi érdesség meghatározására) alkalmas ASFT berendezés első hazai és minősítési célú felhasználására az M5 autópálya felújításához készülő Rugosoft kopóréteg minőség-ellenőrzése során került sor.

A burkolatfelületek csúszásellenállása igen fontos forgalombiztonsági tényező. Jelenleg nem mérik rendszeresen az országos közúthálózat csúszó súrlódási jellemzőit. Ugyanakkor valamennyi szakember egyetért ennek a fontos állapotmutatónak a közlekedésbiztonságra gyakorolt hatásával. Nagyon lényeges az, hogy a csúszásellenállás az új burkolatok esetén milyen értékű, illetve az is, hogy a forgalmi igénybevétel hatására ez időben hogyan változik, és mikor ér el egy olyan kritikus értéket, amely elengedhetetlenné teszi a beavatkozást. A mostani felmérési munka során szerzett tapasztalatok remélhetőleg hasznosulnak majd az országos közúthálózaton és a hazai műszaki szabályozásban, illetve minőségi és minősítési követelményekben.

Környezet- és energiakímélő technológiák az idei HAPA konferencián
A Magyar Aszfaltipari Egyesülés (HAPA) idén február 23-24-én, Balatonalmádiban tartotta XVII. konferenciáját. A rendezvénynek idén is a Ramada Aurora Hotel & Resort Lake Balaton szálloda adott otthont, kiemelt témái pedig a környezet- és energiakímélő technológiák és vizsgálatok, illetve az európai szabványosítási trendek voltak.
ASFT-felmérés a magyar gyorsforgalmi hálózaton
A Colas Hungária Technológiai Igazgatósága az Állami Autópálya Kezelő megrendelésére októberben elvégezte az állami gyorsforgalmi úthálózat csúszásellenállásának (burkolati érdességének) felmérését.
Kapcsolódó hírek

Cookie adatkezelési tájékoztató

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Bővebben