ASFT-felmérés a magyar gyorsforgalmi hálózaton

A Colas Hungária Technológiai Igazgatósága az Állami Autópálya Kezelő megrendelésére októberben elvégezte az állami gyorsforgalmi úthálózat csúszásellenállásának (burkolati érdességének) felmérését.

A Megrendelő versenyeztetési eljárást indított, melyben az ASFT burkolatállapot-mérő berendezéssel a központi laboratórium munkatársai mintegy 850 km hosszon végeztek mérési munkát. A felmérésben a gyorsforgalmi utak – M0, M1, M15, M19, M2, M3, M30, M31, M4, M43, M5, M6, M7, M70, M85 – haladó és előző pályaszakaszait vizsgáltuk.

Évek óta rendelkezésre állnak burkolatérdességi adatok a hazai autópályák és nagy forgalmú főutak burkolatairól, melyek érdességi paramétereinek szélesebb körű felvétele – különösen a nagy forgalmú vagy balesetveszélyes útszakaszokon – igen fontos. A burkolati érdesség ismeretében lehetséges a balesetveszélyt okozó helyek kiszűrése, és javaslatot lehet tenni a felújítás szükségességére, technológiájára. A vizsgálat bevezetését és elterjesztését nagymértékben elősegíti a nemzetközi gyakorlatban szerzett, kiterjedt tapasztalat, a mérés európai szabványosítása, valamint az, hogy számos országban, köztük Nagy-Britanniában, Németországban és Franciaországban az érdesség és a csúszási ellenállás az egyik legjelentősebb felületi kritérium.

A nagy makroérdességű kopóréteg jelentősen megnöveli a tapadást a gépjárművek kerekének futófelülete és az útburkolat között. Az ilyen aszfaltrétegek alkalmazására elsősorban olyan balesetveszélyes helyeken nyílik lehetőség, ahol a féktávolság rossz becslésével rendszeresen alakul ki konfliktushelyzet vagy történik baleset. Az állami gyorsforgalmi hálózaton most először került sor a súrlódási együttható nagy teljesítményű – akár hálózati szintű – mérésére, így közvetve a felületi érdesség meghatározására alkalmas ASFT berendezés hazai, minősítési célú felhasználására.

A tervezés szempontjából lényeges szempont, hogy a csúszásellenállás az új burkolatok esetén milyen értékű, illetve az is, hogy a forgalmi igénybevétel hatására ez hogyan változik, illetve mikor ér el egy olyan kritikus értéket, amely elengedhetetlenné teszi a beavatkozást.

A mostani felmérés során szerzett tapasztalatok alapján remélhetőleg a jövőbeli ÁAK-tendereken is sikeresen tudunk majd szerepelni, figyelembe véve a további OKA- (Országos Közúti Adatbank-) megfelelőség, az összehasonlíthatóság (régebbi SCRIM-adatok) és a mérési sebesség szempontjait is.

Környezet- és energiakímélő technológiák az idei HAPA konferencián
A Magyar Aszfaltipari Egyesülés (HAPA) idén február 23-24-én, Balatonalmádiban tartotta XVII. konferenciáját. A rendezvénynek idén is a Ramada Aurora Hotel & Resort Lake Balaton szálloda adott otthont, kiemelt témái pedig a környezet- és energiakímélő technológiák és vizsgálatok, illetve az európai szabványosítási trendek voltak.
ASFT-felmérés Győr-Moson-Sopron megyében
A Technológiai Igazgatóság csúszásellenállás-felmérést végzett Győr-Moson-Sopron megye másodrendű főútjain.
Kapcsolódó hírek

Cookie adatkezelési tájékoztató

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Bővebben