Hengerész Szakmai Napok a Bécsi úton

A Colas Út szakmai továbbképzésén külsős előadók vezették be a munkatársakat a legújabb aszfalttömörítési technikák rejtelmeibe.

A Profi Bagger Kft. és a Wirtgen Budapest Kft. felajánlásával lehetőségünk volt arra, hogy egy egész napos oktatáson jobban megismerkedhessünk az Asphalt Manager működésével és a Hamm HCQ Navigátorával. A képzést a HR Igazgatóság szervezésében két alkalommal tartottuk meg a Bécsi úti Technológiai Igazgatóságon február 18-án és március 4-én.

A bemutatóval egybekötött oktatáson részletesen ismertették a szakemberek az  aszfaltok általános tömörítési technológiáját, és hallhattunk a HCQ (Hamm Compaction Quality) Asphalt Navigator használatának előnyeiről, de a beépítési minőség javításának lehetőségeiről is.

A résztvevők összlétszáma mintegy 60 fő volt, hiszen több terület működését és felelősségi körét is érinti az aszfaltok beépítése és megfelelő minőségű tömörsége.  A Colas Út és a Colas Hungária NLFI és TI részéről területi vezetők, építésvezetők, művezetők, hengerészek, gépészek, technológusok, egység-vezetők és laboránsok is képviseltették magukat a hallgatók soraiban.

A HAMM oktatás specialitása a Navigátor és a HCV tömörítési érték felvétele volt, de részletesen is bemutatták a dinamikus tömörítés és az alkalmazott hengerek típusait. A Profi-Bagger bemutatójának középpontjában a BOMAG Asphalt Manager-e állt, de tematikájában részletesen megalapozta a gyakorlati tapasztalatokat is: teherbírás, tömörség, szabad hézagtartalom, a stabil és instabil aszfaltok tulajdonságainak ismertetésével.

 

Új technológia a Colas portfóliójában: Latexfalt
Az 50 éves múltra visszatekintő Latexfalt burkolat gazdaságos és tartós megoldás az ipari padlók felújítására
Szoftver a környezettudatosabb útépítésért
A Colas Hungária nem csak a gyors és hatékony munkát helyezi előtérbe, a környezetet és a folyamatos fejlődést is kiemelten kezeli
Alapkőletétel az M35-ös autópályán
A Colas Hungária Zrt. és a Colas Út Zrt. közös ajánlattétele bizonyult a legalacsonyabb összegű, érvényes ajánlatnak az M35 autópálya 4-es számú főút – Repülőtéri bekötő út (43+620 – 49+050 km sz.) közötti szakaszára. Az 5430 méter hosszú autópálya szakasz két felüljárót, három aluljárót, és két csomópontépítést tartalmaz, közel egymillió köbméteres töltésigénnyel. A projekt ünnepélyes alapkőletételét 2016. július 6-án tartották.
Felavattuk a kéthelyi keverőt
Indulhat a termelés az új kéthelyi keverőtelepen! Július 4-én ünnepélyesen felavattuk aszfaltkeverő flottánk legújabb tagját.
Környezet- és energiakímélő technológiák az idei HAPA konferencián
A Magyar Aszfaltipari Egyesülés (HAPA) idén február 23-24-én, Balatonalmádiban tartotta XVII. konferenciáját. A rendezvénynek idén is a Ramada Aurora Hotel & Resort Lake Balaton szálloda adott otthont, kiemelt témái pedig a környezet- és energiakímélő technológiák és vizsgálatok, illetve az európai szabványosítási trendek voltak.
Kapcsolódó hírek

Cookie adatkezelési tájékoztató

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Bővebben