Kitekintő

Tokaj-hegyvidék kőbányászata - Kulturális örökségünk nyomában
A Colas Északkő gondozásában megjelent a tokaji térség kőbányászatát bemutató könyv, melynek nem titkolt célja annak igazolása, hogy a hegyvidék kőbányászata önálló hagyományokkal, gazdag, értékes múlttal rendelkező tevékenység, amely megismerésre és felfedezésre vár.
Superbrands díjat kapott a Colas
2016-ban a szakértő bizottság döntése alapján a Colas márka nyerte el a Business Superbrands kitüntetést.
Nagy lépés kis cipőben
A Colas az elmúlt két év során több mint 180 millió forinttal támogatta társasági adójából az Ovi-Foci Alapítványt
II. CED Focikupa
A Horvátországban aratott győzelmet követően címvédőként érkezett a magyar Colas csapat a szlovák kollégák által rendezett második CED focikupára.
Hosszú távú program az uhuk védelmében
A Colas Északkő többéves kutatásba kezdett, melyben feltérképezi e védett faj természetes élőhelyét a működő kőbányák területén és az azokhoz közeli helyeken.
Győzelem az Infrastruktúra Kupán
A Colas csapata kapott gól nélkül nyerte az III. Infrastruktúra Kupa és Családi Nap rendezvény keretein belül meghirdetett NIF Kupát.
Sárkányhajók a Dunán
Nepomuki Szent János, a folyók, hidak és hajósok védőszentjének ünnepén, május 16-án rendezte meg a Hídépítők Egyesülete a Colas Alterra támogatásával a harmadik Hidak és Hídépítők Napját.
Áldó Krisztus-szobrot avattak Tarcalon
Gyöngyszemmel gazdagodott Tarcal települése, a bánya szomszédságába, a bányató feletti dombra került ugyanis a 8,5 méter magas, gránitból készült Áldó Krisztus-szobor.
Közép-európai Colas focikupa Horvátországban
Meggyőző gólaránnyal nyerte meg a magyar Colas csapata a horvát kollégák által Varasdon megrendezett nemzetközi focikupát.
Nyert a dózer jelmez!
Kollégánk, Szabó Máté 8 éves kisfia, Bence abszolút első helyezést ért el a Debrecen-Csapókerti Általános Iskola idei farsangjának jelmezversenyén. Minden elismerésünk a Caterpillar D9T replika elkészítéséért, és gratulálunk a családnak a győzelemért!
Szivattyútelepek a Sárközben kiállítás Szekszárdon
A Duna projektben építészetileg és gépészetileg igényesen felújított ipari műemléknek számítanak bátai és lankóci szivattyútelepek, ezeknél a Colas Alterra Zrt. anyagi támogatása tette lehetővé, hogy a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum munkatársai a vízügyes kollégák segítségével látványos, színes kiállításokat készítsenek. A látogatók a kiállításokon megismerkedhetnek a történelmi múlttal, a létesítmények bel- és árvízvédelmi szerepével.
"Brutális" forgatás a szobi bányában
2014. október 18-án került adásba a Spektrum TV „Brutális fizika” című sorozatának újabb része, amelyben a tűz és a víz megdöbbentő erejét demonstrálta a két házigazda: Härtlein Károly, a BME Fizika Intézetének tanszéki-mérnöke, és a Totalcar újságírója, Vályi István.
Infrastruktúra Kupa és Családi Nap
2014. szeptember 20-án rendezték a II. Infrastruktúra Kupa és Családi Nap elnevezésű rendezvényt, amelyen a közszféra vállalatai mellett a magánszektor építőipari cégei között idén először a Colas is részt vett.
II. Colas Gyermekrajzpályázat
2012 után itt volt az ideje, hogy újból rajzpályázatot hirdessünk dolgozóink gyermekei és unokái körében. Idén négy témakörben alkothattak a 4 és 12 év közötti gyerekek: „Első a biztonság”; Épül az új…”; „Utazik a család” és „Szeretem a természetet”.
Ultrabalaton 2014
Négy tízfős, egy hétfős és egy ötfős csapatunk versenyzett idén a 212 kilométeres balatonkerülő Ultrabalaton futóversenyen, ahol összesen 351 csapat állt rajthoz.
Rozsda Endre kiállítás a Nemzeti Galériában
2013. november 19-e óta látogatható a Magyar Nemzeti Galériában Rozsda Endre szürrealista festőművész és fotográfus időszaki kiállítása. A tárlat Rozsda Endre születésének századik évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Galéria, a Párizsban működő Rozsda Endre Baráti Kör és a Budapesti Francia Intézet együttműködésével retrospektív kiállításon mutatja be a művész munkásságát.
Jótékonysági curlingversenyt támogatott a Colas
A 800 ezer forintot is elérte az összegyűlt adomány a SOTE Gyermekklinikájának támogatására szervezett jótékonysági curlingversenyen, ahol Colas is képviseltette magát.
Saab találkozó az M0-son
A Teljesítményorientált Saabok Magyarországi Baráti Köre az M0-s déli szakaszát szemelte ki nyári találkozója helyszínének.
Ultrabalaton 2013
Soha nem álltak annyian rajthoz a Colastól, mint az idei Ultrabalatonon. Négy csapatban, összesen 36-an kerülték meg a Balatont június 1-2-án a Colas színeiben.
Colas Gyermekrajzpályázat
A Colas 2012 tavaszán első ízben hirdetett dolgozói gyermekei körében gyermekrajz pályázatot.
TeSzedd! Önkéntes szemétszedési akciót támogat a Colas
2011. május 21-én került sor a TeSzedd! országos önkéntes szemétszedési akcióra, melynek kiemelt támogatója volt a Colas. Az anyagi hozzájárulás mellett kollégáink Szigetszentmiklós környékén és Egerben számos helyen több konténernyi és teherautónyi szemetet szedtek össze.
Colas segítség az iszapkatasztrófa helyszínén
2010. október 6-án a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság felkérésére a Colas Hungária Zrt. nagy mennyiségű munkagépet és tehergépkocsit ajánlott fel az iszapkatasztrófa kármentesítési munkáihoz.
Colas Hungária Fotópályázat 2010
Köszönjük a Colas Hungária 2010. évi fotópályázatán részt vevő dolgozóknak a beküldött képeket, a díjnyertes és kiállított fotók készítőinek pedig külön gratulálunk!
Biciklisek az M31-es autópályán
2010. július 8-án a Gödöllő Város Polgármesteri Hivatala biciklitúrát szervezett a COLAS-HUNGÁRIA Zrt. és a Hídépítő kivitelezésében épülő, átadási fázisba lépett M31 autópályán.

Cookie adatkezelési tájékoztató

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Bővebben