55-ös főút Mórahalom elkerülő

Megrendelő: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Helyszín: Mórahalom Kezdés: 2014. 04. 15. Befejezés: 2015. 06. 30.
Hossz: 7,1 km Sávok száma: 2 x 1 Aszfalt: 15 103 m3 Beton: 11 330 m3 Földmunka: 132 781 m3 Műtárgyak száma: 1

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában 2014 áprilisában elindultak a kivitelezési munkálatok a mórahalmi elkerülő út építésénél. 

Az 55-ös számú másodrendű főút a dél-alföldi és a dél-dunántúli régiók egyik fontos közúti folyosója, az országhatárral közel párhuzamosan haladva Szegedet köti össze a Dél-Dunántúllal. Az országhatárral párhuzamos vezetésből adódóan nem csupán országos, de határon átnyúló jelentőségű is az útvonal, hiszen három ország határátkelőhelyei is megközelíthetőek innen: Szegeden keresztül érhető el a nagylaki (magyar-román), a röszkei, az ásotthalmi, a tompai és a hercegszántói (magyar-szerb), valamint az udvari (magyar-horvát) határátkelők. Az útvonal további jelentőségét adja, hogy Magyarországon a legdélebbi állandó közúti átkelési lehetőséget biztosítja a Dunán a bajai Türr István hídon keresztül.

A főút egészen a Bács-Kiskun megyei Mélykútig egyedül Mórahalom belterületét érinti. A fokozatosan növekvő forgalmi terhelés egyre inkább előtérbe helyezi a város tehermentesítését az átmenő forgalomtól, illetve a káros környezeti hatásoktól. Az elmúlt években rohamosan fejlődő városban a turisztikai értékek miatt is szükségszerű a tranzitforgalom elterelése.

Az új nyomvonalon, 7,1 kilométer hosszan, 2x1 sávon épülő elkerülő szakaszon három körforgalmi csomópont létesül az elkerülő út Szeged felőli kezdeténél, az 5432 j. (Bordány- Zákányszék- Mórahalom) összekötő útnál, illetve az elkerülő út Baja felőli végénél. A Vágói csatorna felett egy új, háromnyílású, 26 méter hosszú vasbeton híd kerül kialakításra a Colas Hungária Zrt. kivitelezésében. A nyomvonal mentén 944 fát és 26 700 cserjét telepítünk.

A mórahalmi elkerülő kivitelezését a közbeszerzésen nyertes Colas Út Zrt. – Délút Kft. konzorcium végzi nettó 4 633 473 901 Ft értékben. A projekt az Új Széchenyi Terv részeként a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) keretében uniós források felhasználásával valósul meg. 

Cookie adatkezelési tájékoztató

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Bővebben