COL3 LOT3 Baross utcai tehermentesítő csatorna - Colas Alterra
COL3 LOT3 Baross utcai tehermentesítő csatorna
A Colas Alterra Zrt., valamint a Sade Kft. és a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal között 2012 elején létrejött a magasan fekvő főgyűjtőt tehermentesítő csatornaépítésre vonatkozó szerződés. A szerződéskötést követően megkezdődtek a tervezési és engedélyeztetési, majd március közepén a kivitelezési munkálatok is. A Baross, illetve az Őr utcában egyszerre kezdtük meg a kivitelezési munkálatokat. A Baross utcában a trolibusz felsővezeték áthelyezését követően – a kétirányú forgalom fenntartása mellett – nyitottuk meg a kb. 4,5 m mély és 2,7 m széles Rollbox dúcolású munkaárkot. Ide kerül a 207/138-as, tojás szelvényű üpe cső. Az utcában át kell építeni a szennyvíz- és csapadékvíz-bekötéseket, és eközben folyamatos üzemüket is biztosítani kell. A csőfektetést követően a munkaárok visszatöltésénél fokozottan kell ügyelni a tömörítésre, mivel az utca nagy forgalmú főútvonal. A Baross utcai csatorna befogadója a József körúton a villamos pálya alatt lévő 364/364 tégla falazatú öreg csatorna. Erre a Harminckettesek terénél csatlakozunk rá mintegy 55 m hosszban, hagyományos sajtolással, a nagykörúti forgalom korlátozása nélkül. Az Őr utcában a meglévő 50/100-as üpe csatornát kell azonos nyomvonalon átépíteni 4 m-es mélységben, zsúfolt közműves környezetben. Ez a Horváth Mihály tér északi részén épülő ø150-es üpe csatornán keresztül csatlakozik a Baross utcai csatornába. Amikor egy-egy utcaköz vagy csatornaszakasz elkészül, az útpályát folyamatosan adjuk vissza a forgalomnak, így a lehető legkevésbé zavarjuk a közlekedőket, és az ott élő embereket. Az aszfaltozási munkákat a Colas Út végzi.

Nyíltárkos csatornaépítés:

  • 207/138 t/üpe csatorna 661,5 m Baross u.
  • 70/105 t/üpe csatorna 153,5 m Őr u.
  • ø150 üpe csatorna 68 m Horváth Mihály tér

Sajtolásos csatornaépítés:

  • ø160 vb. csatorna 55 m Baross u.

Gázvezeték építés:

  • ø400 acél: 30 m

Megrendelő: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala

Starting date: 20/02/2012Kezdés: 2012.02.20.

Completion date: 31/10/2012Befejezés: 2012.10.31.

Helyszín: Budapest

Colas Hungária