Csapadékcsatorna sajtolás Csehországban
Még 2019-ben kért ajánlatot a cseh Colas a D3-as autópályához tartozó csapadékcsatorna kivitelezésére microtunnellig technológiával. A Colas Alterra Zrt. ajánlata után egy személyes bejáráson minden műszaki részletet tisztáztunk, a munkát pedig meg is rendelték 2020. januári kezdéssel. A kivitelezendő csapadékcsatorna teljes hossza 778,3 méter, melynek mélysége 3,5 és 10 méter között változik. A sajtolandó cső 1000-es belső átmérőjű vasbeton cső, melynek külön érdekessége, hogy a hazaitól eltérően csupán 2 méter hosszú. Ez többletidőt jelent a sajtolási folyamat alatt, mivel ugyanazon a hosszon többször kell beszerelni, azonban ez az információ már pályázati időszakban rendelkezésre állt, így tudtunk vele kalkulálni. A sajtolandó csövek másik érdekessége, hogy alsó felükön egyedi bazaltbevonattal látják el őket a koptató hatások minimalizálása érdekében.

Kilenc szakaszra osztottuk fel a munkát, amelyek hossza egyenként 60–100 méter között változik. 678,3 méternyi sajtolás március 31-i, április 24-i, illetve július 31-i határidőkkel készül majd el, az utolsó száz méter és ezzel a véghatáridő még nem ismert, de várhatóan 2021-ben lesz. Mivel saját sajtolófej nem áll rendelkezésre ehhez a csőátmérőhöz, így az ajánlati időszakot követően a sajtológépek németországi gyártójával, a Herrenknecht AG-vel a következő szintre léptek a tárgyalások: véglegesítettük a bérlendő gép, valamint a hozzá szükséges egyéb eszközök – sajtolókeret, szercső – listáját. A megállapodás szerint az eszközök már január 8-án a munkaterületen voltak.

A több hónaposra tervezett munka és a nagy távolság miatt a humán erőforrás kérdését is át kellett gondolnunk. A lengyel AVN Teammel 2019-ben kötöttünk szerződést, és azóta Magyarországon nagyjából 700 métert sajtoltak kiváló minőségben, így ennél a munkánál is velük kezdtük meg az együttműködést. Ezenkívül a helyi szolgáltatók tekintetében is hatalmas segítséget kapunk a cseh Colastól, a daruk ügyintézésétől a csőszállítmányok ütemezésén át a gáz-oxigén beszerzéséig mindenben segítségünkre vannak.

Megrendelő: Colas CZ

Starting date: 06/01/2020Kezdés: 2020.01.06.

Completion date: 01/04/2021Befejezés: 2021.04.01.

Helyszín: Ceske Budejovicé

Length: 778,3Hossz: 778,3
Diameter: 1000Átmérő: 1000
Colas Hungária