Miskolc városi villamosvasút fejlesztése - Colas Alterra
Miskolc városi villamosvasút fejlesztése
A Colas Alterra Zrt. és Colas Út Zrt. mellett két másik céget tömörítő  Miskolci Zöld Nyíl 2009 Konzorcium, a Kohéziós Alap által támogatott, Miskolc Megyei Jogú Város és Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) által közösen kiírt, meglévő villamospálya és kiszolgáló infrastruktúra, valamint cca. 1500 pályaméter új pálya építésére vonatkozó tender tender célja, hogy a meglévő korszerűtlen és gazdaságtalanul működtethető villamospálya helyett egy modern, ún. RAFS (rugalmas alátámasztású folyamatos sínágyazású) rendszerű vágány épüljön, csökkentve ezzel a környezetet érő zaj- és kóboráram terhelést valamint akadálymentes megállók létesüljenek.

A projekt főbb paraméterei:

  • A meglévő pálya teljes rekonstrukciója a Tiszai pu. – Táncsics téri végállomás között Vasgyári hurok, Telepi bekötő vágány, Járműtelep vágány hálózata:10,3 km
  • A pálya meghosszabbítása: Diósgyőr – Felső-Majláth  között 1,5 km
  • A teljes rendszer alkalmassá tétele az új  2,65 m széles  járművek üzemeltetésére
  • Járműtelep: vágány bontás és építés,  csarnok átalakítás

Megrendelő: MHV COSINUS Mérnöki Kft.

Starting date: 03/05/2010Kezdés: 2010.05.03.

Completion date: 27/05/2013Befejezés: 2013.05.27.

Helyszín: Miskolc

Colas Hungária