Gyöngyössolymos bontott anyag lerakó és feldolgozó - Colas Északkő

Gyöngyössolymos bontott anyag lerakó és feldolgozó

Az Európai Bizottság adatai szerint az Európai Unióban évente 600 millió tonna hulladék keletkezik, és az építőipar kiemelkedik a legnagyobb hulladéktermelők közül (34,7%). Az építési-bontási (másnéven inert) hulladék, mely főként az épületek bontásakor keletkezik, azonban kiváló lehetőséget kínál az újrahasznosításra.

A jogszabályi definíció szerint (a 213/2001. XI. 14. Kormányrendelet) az inert hulladék az a hulladék, amely nem megy át jelentős fizikai, kémiai vagy biológiai átalakuláson. Ez megegyezik az “inert” szó jelentésével, mely szerint “nem oldódó, nem bomló, az adott környezetével kémiai reakcióba nem lépő elem.”

Az inert hulladék, mely leginkább az épületek bontásakor keletkezik, számos előnnyel jár az újrahasznosítás során. Ez az anyag, beleértve a kőtörmeléket, betont, téglát és homokot, könnyen újrahasznosítható, hozzájárulva ezzel a környezetvédelemhez és a természeti erőforrások megőrzéséhez. A körforgásos gazdasági modell alapján szinte minden iparág arra törekszik, hogy a termelés során keletkező felesleget visszaforgassa és újabb terméket állítson elő. Az inert hulladék hasznosítására kialakult egy újrahasznosító iparág, így az építési törmelék nem csupán hulladékot jelent, hanem alapanyagot is egy újabb építőanyag előállításához. Tapasztalatok szerint az építési és bontási hulladékok hasznosításával az építési célra felhasznált ásványi anyagok mintegy 5-10%-át lehet megtakarítani.

Az alábbi építési-bontási anyagokat fogadjuk be:

  • Bontott vasbeton (maximum 16 mm-es betonvas méretig)
  • Bontott beton
  • Bontott vasbeton villanyoszlop
  • Bontott tégla
  • Bontott cserép és kerámia
  • Bontott beton, tégla, cserép és kerámia (vegyes épületbontási anyag)
  • Bontott/mart aszfalt
  • Bontott föld és kövek
  • Kotrási meddő
  • Bontott vasúti pálya kavicságya
  • Egyéb, kevert építési-bontási anyag

Bontási anyag beszállítása előtt kérjük, hogy egyeztessen üzemvezető kollégánkkal a fenti elérhetőségek valamelyikén.

Nyitvatartás:
hétfő – péntek: 6:00 – 14:00

Az üzemben építési, bontási törmelék feldolgozását vállaljuk, ezzel is hozzájárulva a környezettudatos ásványvagyongazdálkodáshoz. Aktuális árlistánk itt érhető el.

Cím: 3231 Gyöngyössolymos
Kontakt személy: Kovács István üzemvezető
E-mail: istvan.kovacs@colas.hu

Telefon: +36 1 883 1310

Colas Hungária