II. CED Focikupa Colas Hungária
&#x;&#x;
Hírek
II. CED Focikupa

2016. 01. 25..

A Colas szlovák leányvállalata, a Cesty Nitra, január 25-én, Zsolnán rendezte meg a második közép-európai Colas focikupát, amelyre a tavalyi NIF kupán és a horvátországi Varasdon rendezett első CED kupán verhetetlennek bizonyuló csapatunkat delegáltuk.

Az alacsonyabb részvétellel zajló tavalyi horvátországi bajnokság után az idei focikupán Szlovénia, Horvátország, Ausztria, Lengyelország és Csehország mellett a házigazdaként rögtön két csapattal kiálló Szlovákia és a Közép-Európai Igazgatóság kollégái is pályára léptek, így a régió országai közül egyedül Románia maradt távol a tornától. A csapatok az összes meccset egy napon játszották, így a kollégáknak nyolc emberpróbáló mérkőzésen kellett helytállniuk, ami igen kimerítő feladat volt.

A tavalyi bajnokságról már ismerhette egymást a horvát, szlovén, lengyel és magyar csapat. Az ellenük zajló mérkőzésekből ismét rendre a mi csapatunk került ki győztesen, de a Közép-Európai Igazgatóság csapata mellett a két szlovák csapat, az ISK és a Cesty Nitra „válogatottja” sem okozott gondot a magyaroknak, ahogy az osztrák csapat sem tudott felülkerekedni kollégáinkon. Ők végül sereghajtóként zárták a tornát. Nyolcadik helyen fejezte be a küzdelmet a Közép-Európai Igazgatóság, előttük végzett a szlovén csapat, a lengyelek teljesítménye pedig a hatodik helyre volt elegendő. Ötödik helyen zárt a szlovák ISK csapat, negyedik lett a horvát csapat, a bronzérmet pedig a másik szlovák csapat, a Cesty Nitra szerezte meg. Az első és második helyezés Csehország és Magyarország között dőlt el. Mivel egyik csapat sem veszített pontot, egymás ellen pedig döntetlent játszottak, akár a tavalyi NIF Kupán, ezúttal is csupán a gólkülönbség döntött. A magyar csapat 41 rúgott és 12 kapott góllal zárta a tornát, a cseh csapat azonban még ennél is meggyőzőbb teljesítménnyel – 50 rúgott és 6 kapott góllal – megnyerte a tornát.

Az ezüstéremhez gratulálunk a magyar csapat tagjainak: Gulyás Gábor, Ivonig Corfmat, Kelemen Gergő, Kertész Botond, Kiss László, Lechner István, Orosz Gábor, Rubus Péter, Szentgyörgyi Zsolt, Tamás Ádám, Tóth Tamás.

Reméljük, jövőre is pályára léphetünk egy újabb focikupa alkalmával!

Automatikus vázlat 338
Colas Hungária