Andornaktálya elkerülő és 252-es út
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közbeszerzési eljárásán nyertes, Colas Út Zrt., Colas Hungária Zrt. és a Colas Közlekedésépítő Kft. alkotta konzorcium kivitelezésében valósult meg az Andornaktályát elkerülő 2502-es számú út új nyomvonala, valamint az M25-ös autóút Eger határában lévő bekötése a 252-es számú útnál. Később e két szakasz között épült meg az M25 autóút északi üteme kétszer két sávon, közel 4 kilométer hosszúságban, melyre a Colas Út Zrt., a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. konzorciuma pályázott eredményesen.

A 2502-es számú út közel 3,8 kilométer hosszon kapott új nyomvonalat 2×1 forgalmi sávon, amely az Eger-patakot, a Füzesabony-Eger vasútvonalat valamin az M25 autóutat is keresztezte. Mindhárom esetben új hidat is építettünk.

A munkálatok befejezésével csökkent az átmenő forgalom Andornaktálya településén, és új bekötés jött létre a később kiépült M25 autóúthoz. A projekt keretein belül új körforgalmat is építettünk a 2502-es és a 2501-es utak kereszteződésében, valamint Andornaktálya belterületén több csomópontot is átépítettünk, biztonságosabbá téve ezzel a közlekedést.

Megrendelő: Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Starting date: 31/03/2017Kezdés: 2017.03.31.

Completion date: 30/06/2018Befejezés: 2018.06.30.

Helyszín: Heves megye

Length: 3,7+0,7 kmHossz: 3,7+0,7 km
Number of lanes: 2x1Sávok száma: 2x1
Asphalt: 9960 + 2360 tAszfalt: 9960 + 2360 t
Concrete: 7900 + 2050 m3Beton: 7900 + 2050 m3
Earthworks: 422 200 + 52 750 m3Földmunka: 422 200 + 52 750 m3
Number of structures: 3+1Műtárgyak száma: 3+1

Kapcsolódó munkáink

M25 autóút északi ütem
M25 autóút, déli 2. szakasz (Kerecsend-Andornaktálya)
Colas Hungária