Kettős körforgalom Veszprém szívében - Colas Út
Kettős körforgalom Veszprém szívében
2018-ban Veszprémben megvalósul a fenntartható városi közlekedésfejlesztés legjobban várt eleme, és létrejön két új belvárosi körforgalmi csomópont. A feladatot a Colas Út Zrt. és a Practical Kft. konzorciuma nyerte el nyílt közbeszerzési eljárásban, a beruházás összértéke nettó 364 millió forint.
Nem először dolgozunk Veszprémben, hiszen 2014-ben az észak-déli közlekedési tengely kialakítását is mi végeztük, szintén két körforgalom kialakításával. A mostani átépítés erősen indokolt, a város közlekedési struktúrája körforgalmakra van alapozva és a mostani projekt a legnagyobb forgalmú csomópontot érinti. A Budapest út és Brusznyai út találkozásánál a jelenlegi jelzőlámpás csomópont helyén háromágú turbó körforgalom, míg a Bajcsy-Zsilinszky útnál és a Kórház utcánál hagyományos körforgalom épül.
A kivitelezést nehezíti majd mind a gyalogos, mind a közúti forgalom, amelyet három ütemben korlátozunk. Az építkezés során a szükséges közműkiváltások is megtörténnek, ez konzorciumi társunk, a Practical Kft. feladata. A kivitelezés 2018 márciusában kezdődött, és várhatóan decemberben fejeződik be. Az új csomópontok kialakításával reményeink szerint könnyebbé, élhetőbbé tesszük a veszprémi polgárok közlekedését.

Starting date: 05/03/2018Kezdés: 2018.03.05.

Completion date: 15/12/2018Befejezés: 2018.12.15.

Helyszín: Veszprém

Asphalt: 2200 tAszfalt: 2200 t
Kerbstone: 3330 mSzegély: 3330 m
Pavers: 2500 m2Térkő: 2500 m2
Colas Hungária