Útfelújítások Kelet-Magyarországon - Colas Út
Útfelújítások Kelet-Magyarországon
Az Alföld fővárosában 2017-ben több százmillió forintot különítettek el különböző javítások elvégzésére. Ebből a keretből ezúttal 99 millió forintért tíz helyszínen végeztünk különböző útfelújítási munkákat, elsősorban lakossági igények és a körzeti képviselők jelzései alapján kiválasztott területeken. A július közepén kezdődött rekonstrukciós munka nagyjából három hónapon keresztül zajlott, mely során közel 2200 tonna aszfaltot dolgoztunk be. Ezenkívül 1300 köbméter lokális pályaszerkezet-cserét és 190 darab közműszerelvény szintre emelési munkáit is el kellett végezni a tömegközlekedéssel is jelentősen átszőtt városrészeken. A projekt műszaki átadását szeptember 7-én kezdtük meg, és az útrekonstrukció II. ütemére is sor kerül még idén. Tekintettel arra, hogy
az augusztus végi pályázatbontáskor a Colas Út Zrt. adta a legkedvezőbb ajánlatot, így jó pozícióban várjuk az eredményhirdetést.

Miskolcon szintén jó ütemben haladtunk az aktuális útfelújítási munkákkal, bár a kezdési időpontot többször el kellett tolni, így végül július közepén vettük át a munkaterületet a megrendelőtől. A Colas Út Zrt. a MENTO Kft.-vel közö sen még a tavalyi év végén nyerte el a feladatot nettó 741 millió forint értékben, melyből az általunk felújítandó szakaszok értéke 377 millió forint volt. A projekt során összesen hat utca útburkolatát, járdaburkolatokat, bazaltbetonos buszmegállókat és a kapcsolódó vízelvezetési rendszereket, valamint a Szinva-patak feletti hidat is felújítottuk három hónap alatt. A felújítás során 4800 tonna aszfaltot építettünk be, 2400 köbméter pályaszerkezet-cserét készítettünk, és 4,5 kilométer hosszan építettünk, cseréltünk szegélyt a forgalom folyamatos fenntartása mellett, a közműkezelők kel egyeztetve.

Starting date: 15/07/2017Kezdés: 2017.07.15.

Completion date: 20/10/2017Befejezés: 2017.10.20.

Helyszín: Szeged és Miskolc

Asphalt: 7000 tAszfalt: 7000 t
Colas Hungária