Dunai árvízvédelmi munkák Colas Hungária
&#x;&#x;
Hírek
Dunai árvízvédelmi munkák

2013. 06. 05..

A Volga után második leghosszabb európai folyó átlagos vízhozama másodpercenként 2300 köbméter víz, amely a május végi-június eleji árvíz során megnégyszereződött: másodpercenként kb. 10 000 m3 víz folyt le a Duna medrében, árterében és sajnos sok esetben a környező lakott területeken. A folyó, ami miatt több mint 1600 embert kellett kiköltöztetni otthonából, többmilliárd forintos kárt okozott.

A XX. században mindössze két alkalommal haladta meg Budapestnél a Duna vízállása a 800 centimétert a jégmentes árvizek esetében. 2002 óta az idei immár a negyedik alkalom, hogy a folyó meghaladja a 800 centiméteres szintet (Budapesten 891 méteres rekordszinten tetőzött).

Több mint 900 kilométer hosszú töltésszakaszon volt készültség, ebből közel 600 kilométeren rendkívüli védekezésre volt szükség. A Colas Alterra munkagépeit június 5-én a budapesti Római parton vetették be az árvíz elleni védekezésben. Átlagosan naponta 30-40 fő munkája mellett összesen közel 700 órát dolgozott 6-10 gép, amelyek több mint 8200 köbméter anyagot használtak fel a védekezés során. A Colas Hungária által biztosított munkagépeket és szállítójárműveket június 7-én állították munkába Komáromban, Dunaalmáson, Esztergomban és Pilismaróton, majd Szentendrén és Győrújfalun elosztva. A munka főleg éjszaka, a fáklyák fényénél zajlott.

Az árvíz végül jóval kevesebb kárt okozott az érintett országokban, mint a 2002. évi, hasonló mértékű áradás. Becslések szerint Magyarországon, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában a károk összesítve 3 milliárd euróra tehetők, ami a 2002. évi árvíz kárösszegének nagyjából a fele. A kisebb kár elsősorban annak tulajdonítható, hogy a szóban forgó országokban 3,3 milliárd eurót fordítottak árvízvédelmi beruházásokra.

Automatikus vázlat 49
Colas Hungária