Egy nap, ami a Colas-nál is a lányokról szólt - Colas Alterra
&#x;&#x;
Hírek
Egy nap, ami a Colas-nál is a lányokról szólt

2022. 05. 11..

A Colasnál fontosnak tartjuk a nemi diverzitás támogatását, ennek egyik lépése volt, hogy 2022. áprilisában csatlakoztunk a Lányok Napja programhoz, ezzel is bemutatva a női karrierlehetőségeket a mérnöki szakmában.

Április 28-án 11. alkalommal szervezték meg a Lányok Napja országos szintű pályaorientációs napot diáklányok részére. Ezen a napon felsőtagozatos általános- és középiskolás, illetve egyetemista lányok látogatják meg az ország vállalatait, kutatóintézeteit, ahol interaktív programokon keresztül, gyakorló szakemberektől ismerhetik meg a természettudományok, a mérnöki tudományok, a matematika világát; olyan szakmákkal találkozhatnak, amelyeket elsőre férfiasnak gondolnánk, akárcsak az építőipari munkakörök.

A programhoz idén először a Colas is csatlakozott. Vállalatunkhoz elsősorban a fővárosból és Pest megyéből érkeztek, de Debrecenből, Győrből és Tiszaújvárosból is jelen voltak építőipari iskolában tanulók vagy családi vonatkozásból érdeklődők, akik szívesen látogattak el valódi munkahelyekre, és kíváncsiak voltak az építőiparra.

A Colas cégcsoportnál rengeteg példa van, amelyen keresztül bemutatható, hogy női munkavállalók számára is adódnak karrierlehetőségek a szakmában. Fontosnak tartjuk, hogy a lányok minél korábbi életkorban informálódjanak, és kipróbálják magukat ezen a területen. Csatlakozásunk másik fő motivációja, hogy kiálljunk a szakmában a nők oktatása és karriertámogatása mellett: 2022-ben a Colas nemzetközi szinten csatlakozott a #StOpE nemi egyenlőség kampányhoz, amelyben meghatározott irányelvek mentén igyekszünk tenni a nemi sokszínűség érdekében.

Büszkék vagyunk rá, hogy a Colas Magyarországnál a 2022-es évben a személyi állományon belüli nemi arányok már túlszárnyalták a nemzetközi csoportszintű célt: vezetői szinten a nők aránya 17 százalék, szellemi munkavállalói szinten pedig 29 százalék. Szeretnénk megszólítani a fiatal generációt és vonzóvá tenni számukra a Colast, mint munkahelyet. Bízunk abban, hogy pontos és releváns információkkal támogathattuk a pályaválasztás szempontjából legkedvezőbb döntés meghozatalát.

A Colas három helyszínen fogadta az érdeklődőket, ahol az ismerkedést követően a HR-es munkatárs rövid bemutatót tartott a cég történetéről, a projektekről, a vállalatnál adódó lehetőségekről, valamint több sikeres női munkavállaló karrierútját is megismerhették. A prezentáció végén az előadás tartalmából kvízkérdésekre válaszolhattak a résztvevők, a helyesen válaszolók colasos ajándékot nyertek.

A Nemzeti Atlétikai Stadion területén Major Szilvia, területi főmérnök tartott szakmai előadást, és levetítették az előkészítési és az eddigi munkafázisokat. Bemutatták a stadion mellett található Kvassay zsilip BIM-modelljét, illetve a résztvevők megnézhettek egy 3D-s nyomtatóval nyomtatott tervet a zsilip egy részéről. Ezután került sor a munkaterület bejárására, ahol a projekten dolgozók meséltek az eddigi munkálatokról, és arról hogyan történik egy ilyen nagy volumenű projekt organizációja.

A tállyai bányalátogatás alkalmával a bánya körbejárását követően Belinszky Márk, bányamérnök bemutatta a gépeket, majd a diákoknak lehetőségük adódott szakmai beszélgetésre Kertész Viktória, KIR és MEBIR vezetővel. A bányában folytatott tevékenység ismertetése mellett a kollégák elmesélték a pályaválasztással kapcsolatos személyes tapasztalataikat, kalandjaikat, válaszoltak a résztvevők kérdéseire.

A dunaharaszti aszfaltkeverőben bemutatták az aszfaltgyártás folyamatát Poszpisek Anikó, technológiai mérnök és Gömöri István, telepvezető koordinálásával, ezután Szilágyi Zsuzsa, technológiai főmérnökkel a betonlabort látogatták meg az diákok, ahol megismerhették a beton alkotóelemeit, megnézhették milyen, mikor „kivérzik” a beton, és hogyan lehet ilyen jellegű problémát a munkaterületen orvosolni. Megtudhatták, hogy a betont milyen „próbatételek” elé állítják, mielőtt beépíthetővé nyilvánítják, hallhattak a fagyás- és a töréstesztekről. A nap második része az óbudai Bécsi úton található központi technológiai laboratóriumban folytatódott, ahol Szvoboda Krisztián, regionális laborvezető vezette körbe a diákokat, és mutatta be azokat az Európa szinten is kiemelt minőségű, modern berendezéseket, melyeknek köszönhetően a Colas a magas színvonalat biztosítani tudja az aszfaltgyártás területén. Ez követően szakmai kerekasztalbeszélgetés során Farkasfalvi-Ugronné Latóczki Annamária, laboregységvezető technológus mesélt arról, ő hogyan került kapcsolatba az építőiparral, és hogyan sikerült eredményes karriert építenie a Colasnál, és mindezt hogyan tudja összeegyeztetni magánéletével.

Az esemény végén az összes résztvevő emléklapot kapott, továbbá egy-egy colasos fémkulacsot, macaront és a cég magazinját, a Mozaikot is tartalmazó ajándékcsomagot is kiosztottunk részükre.

Köszönjük Kollégáinknak, akik profizmusukkal mindhárom helyszínen nagy lelkesedéssel és szakmai tudással mutatták be a Colast és a különböző feladatköröket! Bízunk benne, hogy a résztvevő lányok jól érezték magukat és rájöttek miért érdemes nőként is a mérnöki pályát választani!

Fotók: Nagy Balázs, Dernovics Tamás és Nagy Mihály /magyarepitok.hu. A képek a NaTE által szervezett Lányok Napja eseményen készültek.

A cikk a magyarepitok.hu oldalon is megjelent!

Colas Hungária