&#x;&#x;
Hírek
Harmadszor és duplán nívódíjas Alterra

2014. 03. 20..

A 2013. évi Építőipari Nívódíj pályázaton két kategóriában is, egymással összefüggő, de két különálló létesítménnyel indultunk.

Az infrastrukturális létesítmények kategóriában a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep (BKSZT) kivitelezésével a Hídépítő Zrt.-vel közösen adtunk be pályázatot, a környezetvédelmi és vízügyi kategóriában pedig a BKSZT sodorvonali bevezetéssel önállóan indultunk.

Saját kategóriájukban Építőipari Nívódíjban részesült mindkét pályázat.

A Nívódíj kitüntetettjei közül Pappert Attila területi igazgató, a sodorvonali bevezetés létrehozásában kifejtett kiemelkedő szakmai munkájának elismeréséül a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozatának Alkotó Díját immár másodszor nyerte el.

A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep Közép Európa legjelentősebb környezetvédelmi beruházása, amely alapjaiban korszerűsítette a főváros szennyvíztisztítási rendszerét és technológiáját, amelynek köszönhetően újra tiszta a Duna vize Budapesten.

A sodorvonali bevezetés a Duna elő vízfolyásában, a meder közepén megvalósított műtárgy, amely kiemelkedő szellemi teljesítmény eredményeként méltán nevezhető a mélyépítés egyik csúcsteljesítményének.

Automatikus vázlat 134
Colas Hungária