A nyitrai Jaguar Land Rover gyár építése 2016 szeptemberében kezdődött. Az 1,1 milliárd fontos beruházásból megépülő, 300 ezer négyzetméter alapterületű gyár a brit autómárka első kontinentális üzeme lesz. A gyárépület kivitelezéséhez tartozó infrastruktúra- építési munkákat a szlovák Cesty Nitra a.s. nyerte el. A cég több mint 60 éve tölt be meghatározó szerepet Szlovákia építőipari piacán – útépítési és vízrendezési munkákkal, infrastruktúra-építéssel és -fenntartással –, 2000 óta a Colas csoport tagjaként.
A Cesty Nitra 2016 végén kezdte el a munkálatokat az ideiglenes közlekedő utak kiépítésével, majd ezt követően a csapadékvízgyűjtő hálózat kivitelezési
munkái indultak meg a csapadékvíztározók földmunkájával, valamint a hálózat kiépítésével. Ebben a munkarészben vállalt részt a Colas Alterra Zrt. A szerződés értelmében 2800 folyóméternyi csapadékcsatornát építünk bordás és sima falú PP csőből, valamint elvégezzük a tározókra való rákötésüket a kitorkolló fejek betonozásával. A kivitelezési munkák jelenleg is aktívan folynak a 2 négyzetkilométeres munkaterületen, a csapadékvízgyűjtő hálózaton kívül a távfűtővezetékek kivitelezési munkái is zajlanak.
A nyitrai üzemben a tervek szerint már az első gyártási évben 150 ezer gépkocsi készül majd, s a gyár – amelyet úgy terveztek, hogy a későbbiekben megduplázhassa kezdeti kapacitását – 2800 embert foglalkoztat majd. A Jaguar nyitrai üzeme a negyedik Szlovákiában működő autógyár lesz, az elsőként létrehozott pozsonyi Volkswagen, majd az azt követően épült nagyszombati PSA és a zsolnai Kia után. A Jaguar Land Rover az egyik legújabb modelljét kezdi majd gyártani az új üzemben, az első autók 2018 második felében gördülhetnek ki a gyártósorról.
Megrendelő: Cesty Nitra AS
Starting date: 06/03/2017Kezdés: 2017.03.06.
Completion date: 31/07/2017Befejezés: 2017.07.31.
Helyszín: Nyitra