Hordógurítás Rátóton - Colas Közlekedésépítő
&#x;&#x;
Hírek
Hordógurítás Rátóton

2014. 11. 18..

Régi hagyomány, hogy egy híd elkészültét hordógurítással ünneplik, mert a babona szerint balszerencse éri azt, aki először kel át az új hídon, ezért egy hordót szokás a hídon annak szerkezetkész állapotában átgurítani, hogy az „felfogja” az átkot. Ezt a hagyományt értelmeztük kicsit újra 2014. november 18-án, hiszen egyrészt nem új hídról van szó – vagyis egy 1930-ban átgurult hordót érte az a balszerencse azzal, hogy kiitták a tartalmát –, másrészt a hidat nem csupán szerkezetkész, hanem forgalomra alkalmas állapotban avattuk fel meghívott vendégeink segítségével.

Az ünnepségen beszédet mondott Rátót polgármestere, Málics Ferenc, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hídmérnöke, Czap Attila, és Sebestény Péter, a Colas Hungária főigazgatója. A hordót a szokásokhoz híven néhány méteren át persze sokan gurították, köztük Reiner Gábor a Pont-Terv Zrt. tervezője, Hesz Gábor és Horváth László, a Magyar Közút NZrt. híd osztályvezetője, és igazgatója, Böröcz Miklós mellettük gurított még Horváth Gábor, a Nemzeti Közlekedési Hatóság igazgatója és osztályvezetője, Ikker Tibor, a GYSEV pályavasúti üzletág vezetője, és még sokan mások.

A munka végeztével egy újabb híddal bővült referencialistánk, és egy újabb szép feladat tapasztalataival gazdagodtunk Rátóton. Köszönjük a projektben résztvevők közreműködését és segítségét, és köszönjük a rátótiak, de különösen a híd melletti terelés közelében lakók türelmét.

Automatikus vázlat 202
Colas Hungária