Nemzetközi technológiai látogatás Budapesten
2023. 07. 26..
Kiemelkedő jelentőségű esemény zajlott Magyarországon, a COLAS Technológia (DTRD) története során először tartotta világszintű vezetői találkozóját Magyarországon „One Team” címmel.
Ezt megelőzően ilyen színtű vezetői találkozó szinte kizárólag Franciaországban (alternálva Párizsban és egy vidéki városban) került megrendezésre, francia nyelven. Idén először angolul és számos nemzetközi vezető megszólalásával zajlott a budapesti találkozó.
A hivatalos programot megelőzően 2023.06.26-án, múlt hét hétfőn több, tervezetten korábban érkező nemzetközi technológiai vezető tett látogatást a Központi Laboratóriumban. Így vendégül láthattuk Ausztrália, Chile és Kanada technológiai igazgatóit, valamint ebből a „háromszögből” számos további igazgatót beleértve USA, Thaiföld, Dél-Afrikai Köztársaság illetve Nyugat-Európa és több más térségét vezetőit.
Egy külön kisebb delegáció még a betonlabort is megtekintette.
Mindnyájan nagyon pozitívan nyilatkoztak a labor felszereltségéről és a munkatársak felkészültségéről.
Köszönjük a Központi labor kollégáinak felkészülését és magas színvonalú helytállását!