2016. 11. 30..
A Colas Hungária Zrt. egy nemzetközi együttműködés által 19 000 eurót nyert a LIFE alapból egy innovatív környezetvédelmi szoftver továbbfejlesztésére. A projektvezetők (Puchard Zoltán technológiai igazgató és Roszik Gábor főtechnológus) szerint a legfőbb célkitűzés a természetvédelmi versenyhelyzet elősegítése az útépítési piacon.
Több mint 152 éve, hogy az első magyar kocsiutat felavatták a budapesti Kristóf téren. Akkoriban csak Svájc és Franciaország előzött meg bennünket, de így is előkelő helyre írtuk be a nevünket az európai aszfalttörténelemben. A következő évtizedekben a magyar útépítés vezető szerepet töltött be Európában, ezt remekül mutatja az is, hogy az első világháború idejére háromszor annyi burkolt szakasz volt Budapesten, mint a Monarchia fővárosában. Később a vezetőszerepből visszacsúsztunk, de a Colas Hungária ma is hisz abban, hogy a magyar aszfaltútépítés újra méltó helyére kerülhet.
Szívügyünk, hogy az általunk kifejlesztett aszfaltelőállítási technológiákat jó minőségben, a környezettudatosság jegyében alkalmazzuk, csökkentve az ökológiai lábnyomot, amit magunk után hagyunk. Innen már csak egy karnyújtásnyira volt a LIFE SustainEuroRoad projekt, amibe francia anyacégünk közvetítésével kapcsolódtunk be, három országgal együtt. Az ötvenszázalékos támogatottságú projekt célja, hogy a Franciaországban korábban kifejlesztett környezetvédelmi szoftvert (SEVE Eco-comparateur) továbbfejlesszük és validáljuk. A program kimutatja számunkra, hogy az egyes aszfaltozási technológiák mennyi szén-dioxidot bocsátanak a levegőbe, illetve képes kiszámolni az útépítés és karbantartás környezeti hatásait. A szoftver a felhasznált információk alapján egyértelművé teszi számunkra, mely építési módokkal csökkenthető az energiafelhasználás,ami által kevesebb üvegházhatású gáz kerül a légkörbe.
A LIFE SustainEuroRoad projektben cégünk vállalta, hogy a programot egy adott útszakaszon teszteli, pontosítja annak alapadatait, és a magyarországi
éghajlati és építési viszonyokra szabva alakítja tovább. Roszik Gábor főtechnológus rámutat arra is, hogy nem csak az eszköz fejlesztésére helyezik a hangsúlyt, hanem a kommunikációra is. A Colas Hungária a döntéshozók felé is szeretné bizonyítani, hogy egy ilyen szoftverrel valódi környezetvédelmi versenyhelyzetet lehet teremteni az útépítési piacon.
A projekt 2017 végéig tart, de szeretnénkszélesebb körben is megismertetni az alkalmazását az elkövetkezendő években. Puchard Zoltán technológiai
igazgató szerint az aszfaltútépítés fejlődését nem magában a tevékenységben, a gépekben és a járulékos költségekben kell keresni, hanem azokban a folyamatokban, amelyek az építkezés mögött meghúzódnak, úgymint az emberi igények teljesítése, a környezet megóvása, a fenntarthatóság bevezetése a köztudatba. Épp ezért hisszük, hogy ha a LIFE SustainEuroRoad projekt céljai teljesülnek és a környezettudatos aszfaltútépítés paradigmája szépen lassan meghódítja az útépítési szektort, nagy teher kerülhet majd le a Föld válláról.