Modernizáció Tállyán - Colas Alterra
&#x;&#x;
Hírek
Modernizáció Tállyán

2020. 12. 15..

A nagyszabású beruházás célja a tállyai bányaüzem törő- és osztályozótechnológiájának teljes körű modernizálása, melyben a Colas Alterra részfeladatot végez. Célunk, hogy a termelés hatékonyabb, biztonságosabb és fenntarthatóbb legyen.

A tállyai üzemben jelenleg a bányaterületen helyezkedik el az elő- és másodtörés, a Tállya település közvetlen szomszédságában lévő telepen pedig a harmad-, negyed- és ötödtörés. A bányai és a telepi feldolgozó rendszert egy két kilométer hosszú, úgynevezett távolsági szalag köti össze, ami a település szélén helyezkedik el. A tokaji borvidék, így Tállya település és vele együtt a bánya területe is része a „Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj” világörökségi terület magterületének, ezért tájképi szempontból is indokolt volt a jelenlegi nagy kiterjedésű ipari technológia helyének átgondolása. A modernizálás szükségességét a település lakóházaihoz nagyon közel üzemelő jelenlegi technológia életkora és műszaki állapota is indokolta. A fentiek miatt tehát fontos és szükséges lépés, hogy a törés és az osztályozás egy helyen, a településtől minél távolabb, elszigetelve valósuljon meg. A jelenlegi beruházással ezek a célok fognak megvalósulni. A modernizáció keretében megépítendő új harmadtörési technológia a bányában elhelyezkedő elő- és másodtöréshez kapcsolódik majd. Az új technológia tervezése során figyelembe vettük az üzem környezeti hatásainak (por, zaj, látkép) minimalizálását, a munkavégzés biztonsági, egészségügyi kockázatainak jelentős csökkentését, a gyártott termékek minőségének biztosítását, javítását a várható piaci igények kielégítéséhez. Cél továbbá a piaci igényekhez illeszkedő termelési kapacitások kialakítása, a termelés hatékonyságának javítása, ezzel a termelési költségek hosszú távú optimalizálása. Az új technológia elhelyezésének tervezésekor az ásványvagyon-védelmet és a bánya hosszú távú művelési koncepcióját is figyelembe vettük. A technológiát teljesen automata vezérléssel alakítjuk ki, mely jelentősen hozzájárul a baleseti és egészségkárosító kockázatok csökkentéséhez. A harmadtörési technológia teljesítménye a jelenleg üzemelő technológia teljesítményéhez képest lényegesen nem változik. Az új technológia fő berendezései két nagy teljesítményű kúpostörő és három különböző méretű osztályozó berendezés. A technológia elemeit szállítószalagok kötik össze, melyek teljes hosszúsága mintegy 1250 méter.A készterméket tartalmazó, valamint a technológia feladását biztosító depóniák alatt szállítószalag-rendszert építünk ki, amely biztosítja a depóniában tárolt anyagok költséghatékony mozgatását. A képződött termékek kiszolgálása két módon történhet. Elsődlegesen automata gépjárműrakodó rendszeren keresztül, amennyiben ennek kapacitása szűkösnek mutatkozna, akkor a hagyományos módon homlokrakodók alkalmazásával. A műszaki fejlesztés részét képezi az automatizált be- és kiléptető rendszer kialakítása új hídmérlegek telepítésével. Az új rendszer összességében egy letisztultabb, a mai modern telepítési struktúrának megfelelő lesz, így könnyebb és olcsóbb üzemeltetést tesz majd lehetővé. A beruházástól azt várjuk, hogy a termékkihozatal optimálisabban fog alakulni, és kisebb depózási feladatok fognak a jövőben jelentkezni. Jelenleg a telepen több mint 400 ezer tonnás felhalmozódott készlettel rendelkezünk. Ha ezek a termékek a jövőben kisebb arányban képződnének, az kedvezőbb ásványvagyonfelhasználást jelenthet és ezáltal a bánya is hosszabb életartamig üzemelhet. A beruházás előkészítése 2015-ben kezdődött, az új rendszer koncepciójánaktöbbkörös, szakértők bevonásával végrehajtott átgondolásával. A beruházás területén jelenleg a szerkezetépítési, betonozási munkák kezdődtek meg, melyet a Colas Alterra végez. A beruházás befejezését 2021 évben tervezzük, ami különböző tényezők, például a téli időjárás miatt módosulhat.

AZ ÚJ TECHNOLÓGIA TERVEZÉSEKOR AZ ÁSVÁNYVAGYONNAL TÖRTÉNŐ OPTIMÁLIS GAZDÁLKODÁSTTARTJUK SZEM ELŐTT

Colas Hungária