2012. 06. 13..
Isztambulban rendezték meg idén június 13-15-e között az 5. EURASPHALT & EUROBITUME konferenciát.
A Technológiai Igazgatóság három kollégája, Vinczéné Görgényi Ágnes és Puchard Zoltán a Colas Hungária Zrt. képviseletében, valamint Roszik Gábor a HAPA delegációjában vett részt az eseményen. A konferencia létszáma meghaladta az 1000 főt, Európán kívül a világ minden részéről érkeztek résztvevők, köztük sok kolléga is a Colastól.
A konferenciát az „Aszfalt, a fenntartható út a sikerhez” jelmondatra építették fel, ennek megfelelően a fő témák a fenntarthatóság, a klímaváltozás kihívásai, az újrahasznosítás és az alacsony hőmérsékletű aszfaltok voltak. Emellett a munkaegészségügy, valamint a kötőanyagok és a keverékek szekció szerepelt még a programban. A megnyitót követően négy kollégát díjaztak, akik között ott volt Henri Molleron, a franciaországi Colas részéről. Gratulálunk neki a rangos elismeréshez!
A háromnapos szakmai program nyolc szakmai szekcióra és egy poszter szekcióra oszlott, melyek időrendben követték egymást, így a résztvevők nem maradtak le semmilyen fontos információról.
A szekciók az alábbi témakörökkel foglalkoztak:
– egészségvédelem és társadalmi kérdések,
– fenntarthatóság,
– energiafelhasználás és klímaváltozás,
– meglévő erőforrások felhasználása és recycling,
– WMA aszfalt és alacsony hőmérsékletű technológiák,
– tartósság és teljesítmény a kötőanyagok és az aszfaltkeverékek vonatkozásában.
A Colas nemzetközi csapatából többen is aktív szereplői voltak a konferenciának. A hetedik szekcióban (Tartósság és teljesítmény: Kötőanyagok) Etienne Leboutellier a bitumenemulziók jövőbeli hasznosításáról tartott egy érdekes előadást, míg Jean Paul Michaut úr a nyolcadik szekció (Tartósság és teljesítmény: Keverékek) elnöki feladatait látta el. A Colas szakemberei a poszter szekcióban több kutatási témával szerepeltek. A Technológiai Igazgatóság két poszteren mutatta be a „Keréknyomosodási vizsgálatok ismételhetősége és reprodukálhatósága”, valamint a „Mechanikai tulajdonságok (merevség, fáradás) változása az üzemi gyártásellenőrzés során” kutatási témákban elért eredményeit. A konferencia a nemzetközi szakmai kapcsolatok ápolása mellett kiváló alkalom volt arra, hogy képet kapjunk a jelenlegi szakmai trendekről és fejlődési irányokról. A megszerzett ismeretanyag alapján kijelenthető, hogy a Technológiai Igazgatóság kutatási témái és a magyarországi Colas csoport fejlesztési törekvései (bitumenhabosítás, bontott anyagok újrahasznosítása, mart aszfalt minél nagyobb arányú felhasználása a keverékekben) követik a nemzetközi trendeket.