Neves szakmai díjat kapott a Technológiai Igazgatóság dolgozója - Colas Technológia
&#x;&#x;
Hírek
Neves szakmai díjat kapott a Technológiai Igazgatóság dolgozója

2015. 04. 20..

Dr. Vinczéné Görgényi Ágnes főmérnök, a Colas Hungária Technológiai Igazgatóságának munkatársa is a díjazottak között volt idén a Magyar Útügyi Társaság ARANY MÉRFÖLDKŐ díjánál.

A díj az alapítók célja szerint  „a közúthálózat, a közúti közlekedés hazai színvonalának fejlesztésében, az európai gyakorlathoz igazításban, ezzel a magyar útügy regionális, európai és egyetemes útügyi, ezzel együtt társadalmi közegbe integrálásában végzett kiemelkedő szellemi, irányító és műszaki teljesítményt ismeri el.”

A Magyar Útügyi Társaság (MAÚT) Kuratóriumának döntése értelmében 2015-ben három szakember is méltó volt a díjra. A MILLIARIUM AUREUM – ARANY MÉRFÖLDKŐ díj 2015. évi kitüntetettjei Keresztes László (az UNITEF ’83 Zrt. munkatársa), Dr. Vinczéné Görgényi Ágnes (a Colas Hungária Zrt. Technológiai Igazgatóságának munkatársa) és Dr. Monigl János (a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. munkatársa).

Automatikus vázlat 282
Colas Hungária