2015. 02. 10..
2015. február 10-én a Technológiai Igazgatóság speciális szakmai napot tartott kifejezetten az utas tervezők részére. Az előzetes meghívások és bejelentkezések nagy száma alapján legalább két külön képzési napot kell tartanunk 80 fő részvételével.
A technológiai szakmai napon a tervező kollégákat először Puchard Zoltán technológiai igazgató köszöntötte, aki ismertette a „Fenntartható Utak” projekt programjának eredményeit és lehetőségeit. Az utasszerkezetek méretezéséről Karoliny Márton, a technológiai tervezés hazai módszereiről pedig Nyiri Szabolcs, az ÉMI Szakértői Iroda-vezetője tartott előadást.
A Colas Hungária főmérnökei közül Balogh Mária a kivitelezők gyakorlati szempontjait mutatta be autópálya nagyprojektek tapasztalatain keresztül, Dr. Vinczéné Görgényi Ágnes pedig a hazai fejlesztésű új típusú aszfaltok alkalmazhatóságat ismertette. Szilágyi Zsuzsa betonos főtechnológusunk a betonok műszaki követelményeiről és megfelelőségéről tartott előadást, Roszik Gábor aszfaltos főtechnológusunk pedig a környezetvédelmi alternatívákat ismertette a remix technológiák lehetőségeinek bemutatásával. A tervezők a szakmai program végén megismerkedhettek a Központi Laboratórium mérési-ellenőrzési eszközeivel, vizsgálati módszereivel.
Reméljük, a szakmai napok is hozzájárulnak a szakmai párbeszéd elindulásához, és a konzultáció hasznos lesz a Colas felkészültségének és a minőségi tervezést valamint kivitelezést támogató partnerségének bemutatására.