Meleg remix technológia az M3-as felújításánál - Colas Technológia
Meleg remix technológia az M3-as felújításánál
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. 2010 elején írta ki a pályázatot az M3 autópálya – bal pálya 114+350-128+900 (14,6 km) és 131+700-144+700 (13 km) km szelvények közötti – szakaszainak burkolat felújítási munkáira, amely magában foglalta a burkolat felújítási és forgalomtechnikai tervek, a forgalomterelési tervek terelőút tervvel együtt, és a remix (admix) technológia utasítás elkészítését is. A pályázaton nyertes M3 Co-In-Ro konzorciumot a COLAS ÚT Zrt. vezeti, konzorciumi társak a tervezési feladatokban a Roden Kft., a remix (admix) technológiában az Inreco Hungary Kft. A szerződéskötéssel vállalt kötelezettség alapján az átfutási idő 37 nap volt, amelynek kivitelezése csak szervezett, hibamentes, gyors munkával volt lehetséges.

A tervek március elejére elkészültek, a technológiákkal együtt. A munkaterület március 18.-i átadása után a munka a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt csak március 29.-én indult. Az építés során a meglévő kopóréteget a haladósávban, valamint a lassító és gyorsító sávokban le kellett marni, majd a meglévő kötőrétegből 4 cm újrahasznosításával és 4 cm AC 22 kötő (F) hozzáadásával 8 cm kötőréteg készült. Az előző és leálló sáv esetében a kátyúzási és repedés-kiöntési munkákat kellett elvégezni. Ezután a haladó, előző, lassító és gyorsító sávok egy réteg 4,0 cm vastagságú SMA-11(F) jelű, a leálló sáv 4,0 cm vastagságú AC-11(F) jelű kopóréteget kaptak. A társaság a szakaszokon belüli műtárgyak felújítását is elvégezte, a kötő és kopórétegek cseréjével és a szegélyek javításával.

A kivitelezők nagy hangsúlyt fektettek a minőségre is, amelyet folyamatosan kivitelezői ellenőrzés mellett a megbízott kontroll labor is külön rendszeresen ellenőrzött. A munkák az ütemterv szerint 2010 május 30-án elkészültek.

Megrendelő: Állami Autópálya Kezelő Zrt.

Starting date: 16/03/2010Kezdés: 2010.03.16.

Completion date: 30/05/2010Befejezés: 2010.05.30.

Colas Hungária