2024. 03. 10..
Egy időben számos munkafolyamat – hídépítés, csatorna- és útépítés, tereprendezés – zajlik a 23-as főúthoz kapcsolódó komplex beruházás részeként Bátonyterenye térségében. Nógrád vármegyében az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában, a Colas Út Zrt. és a HE-DO kivitelezésében jelentős közlekedésfejlesztési projekt valósul meg a tervek szerint az idei évben. Most a Colas Facebook-posztja alapján tudunk új információkkal szolgálni a projektől.
Először út, majd híd épül
A 23-as főút fejlesztési projektjének kivitelezése 2022 áprilisában kezdődött el. Az első szakaszban a 23. számú főút Bátonyterenye-Kisterenye új nyomvonalú elkerülő út megépítésére, továbbá a kapcsolódó fejlesztések kivitelezésére került sor.
2023 decemberében adták át a koronaélen belül Bátonyterenye 2,3 kilométer hosszú, 2×1 sávos elkerülőjét. A fejlesztéssel Kisterenye és Nagybátony közvetlen összeköttetését, valamint a Nógrád vármegyei város 2,19 kilométeres, 2×1 sávos észak-déli összekötő útját valósították meg.
Ennek az útnak az ideiglenes forgalomba helyezése előfeltétele volt, hogy a projekt további szakaszai elkezdődhessenek.
Patakok és vasút szeli át az utat
Az út nyomvonala a Zagyva-patakot három, a Kazár-patakot két helyen, a Tarján-patakot pedig egy helyen, a vasutat pedig három helyen keresztezi, az átkelők és átjárók kiépítése is a feladatok között szerepel. Ennek megfelelően egyebek mellett a kivitelezők feladatai között szerepel 8 műtárgy és 2 db új szintbeni vasúti átjáró megvalósítása, továbbá 392 méter burkolt út és 215 méter kerékpárút megépítése is.
Teljes útzár mellett épül a híd
A beruházás harmadik eleme Bátonyterenye átkelési szakaszának kialakítása. A Colas Út Zrt. és HE-DO konzorciuma vállalta a munkát a jelenlegi 23-as főút 2,256 kilométeres átépítése mellett. A munkálatok január 8-án Kisterenyén, a Zrínyi, Erzsébet és Piac utcák közötti szakaszon lévő híd elbontásával folytatódtak. A Tarján-patak feletti átkelő újjáépítését az út teljes lezárásával, kerülő út biztosítása mellett végzik a szakemberek.
Jelenleg a hídfők síkalapozása zajlik, párhuzamosan a felmenő és szárnyfal betonozásával. A hídműtárgy környezetében mindeközben mederburkolási munkálatok folynak. Ezenkívül út- és csapadékcsatorna építése is a tervezett ütemben halad.
Az elkerülő út mentén is intenzív munkavégzés folyik
Tartanak még a munkálatok a Bátonyterenye-Kisterenye elkerülő szakaszának koronaélen kívüli részén, ahol a kivitelező cég munkatársai a tereprendezési feladatokon kívül, a hordalékfogók, homokfogó műtárgyak építésén és az árokburkoláson dolgoznak.