2024. 09. 18..
A Budapest-Belgrád (BuBe) vasútvonal korszerűsítéséhez kapcsolódó fejlesztésekről több alkalommal beszámolt már portálunk. Így, egyebek mellett tudósítottunk a Dunaharaszti-Taksony között a Colas Út Zrt. kivitelezésében megvalósuló, a Duna-Tisza-csatorna felett átívelő híd építésről, ami a vonal legnagyobb nyílású átkelője lesz.
Kapcsolat Európa és a Balkán között
A BuBe csatlakozik majd a tervek szerint a Salzburg – Belgrád – Thessaloniki vasúti korridorhoz, amely a Kárpát-medence déli és a Balkán-félsziget északi részét szolgálja ki, Budapesten keresztül pedig közvetlen kapcsolatot jelent Nyugat- és Észak-Európa felé.
Kialakítják az akadálymentes és biztonságos utasforgalom feltételeit
A 150-es vasútvonal fejlesztésével párhuzamosan számos, az utasforgalom biztonságát segítő projekt is megvalósul. A Colas 3 gyalogos aluljárót épít a taksonyi, a kiskunlacházi és a délegyházi vasútállomásokon, a CTEC Kft. (China Tiejiuju Engineering & Construction Kft.) megbízásából. Ezek közül az utóbbi, a délegyházi lesz a legnagyobb.
A beruházás célja, hogy akadálymentes közlekedést biztosítsanak az utasoknak az állomástól a peronokig. Ennek érdekében liftek, lépcsők, a kerékpárok lejutását támogató rámpák épülnek.
Három projekthelyszínen a befejező munkálatokat végzik
A munkaterületre 2023 áprilisában vonultak fel a Colas szakemberei – tudtuk meg Makrai Rolandtól. A cég projektvezetője a munkálatok készültségi szintjéről elmondta, a vasbetonszerkezetek építésével Taksonyban tavaly decemberben, Délegyházán júniusban, míg Kiskunlacházán februárban készültek el. Jelenleg mindhárom állomáson a kivitelezés befejező fázisai zajlanak.
Taksony vasútállomásán egy közel 21 méteres gyalogos aluljáró és két liftakna, valamint két lépcső készül el rövidesen. Kiskunlacházán a szintek közötti összeköttetést szintén két liftakna és két lépcső kialakításával oldották meg. Az új gyalogosaluljáró 20,16 méter hosszú lesz.
Délegyházán 50 méteres aluljáró és három lift épül
Markai Roland hozzátette, a legnagyobb volumenű munka a délegyházi állomáson zajlik, ahol három liftaknát, három lépcsőt és három dilatációs egységből álló, ötven méter hosszú gyalogosaluljárót építenek meg. Mindhárom állomáson ezeken kívül, elkészült egy takarító helyiség is. A délegyházi aluljáró kivitelezés idejét hat héttel elnyújtotta, hogy a megrendelő módosította időközben a terveket, amelynek eredményeképpen az eredetileg tervezetthez képest hosszabb műtárgy épül.
Száz tonnás segítség
Taksony és Délegyháza állomáson az építkezéshez 100 tonnás lánctalpas darut használtak. Így tudták megoldani a 12 méteres szádlemezek szakszerű kibontását a vasúti vágány fenntartása mellett és a terepszint felett három méteres magasságig felnyúló liftaknák felett.
A három helyszínen a monolit vasbeton-szerkezetek kialakításához összesen 1200 köbméter szerkezeti betont és 210 tonna betonacélon kívül, 370 köbméter Ckt transzportbetont használtak fel.
Hat méteres mélységben zajló kivitelezés
A kivitelezés során mindhárom helyszínen a munkálatokat az aluljárók esetében négy, a liftaknáknál hat méteres mélységben, talajvízben kellett elvégezni. A munkaterületeket a vízbetöréssel szemben szádlemezekkel határolták el. Kiskunlacházán további megoldandó feladatot jelentett az, hogy a műtárgyak kivitelezését két ütemben végezhették el. A projektvezető kiemelte, szakmai kihívás elé állította a szakembereket a szádlemezzel lehatárolt munkaterület és talajvízszint süllyesztés összekötése az ütem váltásakor.
Makrai Roland hozzátette, a munkálatok ideje alatt folyamatosan biztosítják egy vasúti vágányon az építési forgalom zavartalanságát mindhárom állomáson a munkagödör mellett, melyet a szádlemezek kihorgonyzásával oldották meg.
A munkaterület közelében a vasúti szerelvények áthaladásán kívül, fenn kell tartaniuk a közlekedő utat is a társvállalkozók közlekedéséhez.
Két kultúra találkozása
A projekt különlegességei közül Makrai Roland kiemelte azt is, hogy milyen kihívásokat rejt az, hogy külföldi megrendelővel dolgoznak együtt. Több alkalommal megtapasztalták a kínai és magyar kultúra és a szakmai fogalomtár közötti jelentős különbségeket is. Az egyeztetések és kooperációk tolmácsokkal zajlanak, körültekintést igényel, hogy a pontos információk ne vesszenek el a kommunikáció során.