Nyílt nap Tállyán - Colas Északkő
&#x;&#x;
Hírek
Nyílt nap Tállyán

2013. 05. 24..

Negyedik alkalommal tartott nyílt napot a Colas Északkő. A látogatókat a tállyai kőbánya látta vendégül május 24-én.

A bányászat életünk minden részére kiterjedő iparágát népszerűsíteni célzott Európai Uniós „European Minerals Day” 2013-as programjához csatlakozva szervezte idén a Colas Északkő a bányászati nyílt napot, mely immár sorban a negyedik ilyen rendezvény volt.

Az előző évek sikeres nyílt napjaihoz hasonlóan idén is közel 170 látogatót látott vendégül a tállyai üzem. A legifjabb érdeklődök az abaújszántói óvodások és a tállyai általános iskolások közül kerültek ki, akik játékosan ismerhették meg a bánya mindennapi életét. Az üzemlátogatás során lehetőségük volt közelről megnézni a fejtő- és rakodógépeket, a kőrakodás folyamatát és dömperes szállítást. A bányaüzem vasúti szállítási lehetőséggel is rendelkezik, az óvodások nagy örömmel utaztak egy rövid próbaúton a telephely alsó üzemrészében a mozdonyokon.

A látogatáson a Miskolci Egyetem hallgatói is részt vettek, akik szakirányú tudásuk bővítése céljából látogattak el hozzánk. Érdeklődésük egyik legfőbb oka, hogy a tállyai Kopasz-hegy ásványvagyona mind mennyiségében, mind minőségében kiemelkedőnek számít úgy Magyarországon, mint Közép-Európában.

2008-ban közel egymilliárd forintos beruházást hajtott végre a társaság a bányában. Az új elő- és másodtörési technológiai sor kialakítás hatékonyabb termelési kapacitást eredményezett, melynek folyamatát végigkövetve a leendő eljárástechnikai mérnökök hasznos tudnivalókkal gazdagodtak. A termelés folyamatában a különböző törő- és osztályozó berendezéseken túljutva 15-20 terméket állítunk elő, melyekből a hallgatók kőzetmintákat vehettek.

Erdei József üzemvezető a „civil” látogatók mellett az uzsai bazaltbányából érkező kollégákat kísérte végig az üzemen, miközben szakmai tapasztalataik megosztására is sort tudtak keríteni.

A Colas Északkő Kft. kitüntetett figyelmet fordít a környezet és természet megóvására. A bánya a rendszeresen itt fészkelő Uhu baglyok, fekete gólyák, és az itt honos árvalányhaj és különböző íriszek mellett más védett növények és fajok otthona. A látogatók meggyőződhettek arról, hogy folyamatosan megújuló eszközparkkal a lehető legkisebb mértékben terhelve környezetünket igyekszünk kielégíteni a társadalmunk – hazai és európai uniós minőségi előírásokkal meghatározott – építőipari alapanyag igényét. Természetesen az üzemlátogatás során sem hagytuk figyelmen kívül a biztonsági előírásokat. Mind a fiatalabb, mind a tapasztaltabb látogatóknak köszönjük, hogy megfelelő óvatosságot tanúsítottak a nap folyamán.

Automatikus vázlat 44
Colas Hungária