A projekt célja, hogy az autópálya hatvani lehajtójától Szolnokig tartó észak-dél irányú főútvonal tengelyterhelését megerősítésék, nyomvonalát korszerűsítsék. Emellett az útpályával párhuzamosan önálló nyomvonalon kerékpárutat is kialakítanak, és a 9+332-es kilométer szelvényben új vasúti különszintű átvezetést építenek. A szakaszokra tagolt projekt első, induló ütemét a 0+491 – 10+478-as kilométerszelvények között írta ki a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt. A szakaszra kiírt közbeszerzési pályázatot az ajánlattevők közül a Colas Út Zrt. nyerte. Cégünk a munkavégzést 2014. augusztus 4-én el is tudta kezdeni, a munkák várható befejezése 2015. május 28-a lesz.
A munkálatok során 6,7 kilométeren végzünk burkolatszélesítést és tengelyterhelés-megerősítést. A munkákkal 2014-ben az aszfalt alapréteg szintjéig tudunk eljutni, melyet jövőre az első negyedév végén kötő, és kopó rétegekkel látunk el, ennek kivitelezésére egy időben három gépláncot állítunk munkába.
A vasúti különszint kialakításánál a Colas Hungária Zrt. vállalta a hídépítési feladatot. A megépülő felüljáró pályaszerkezete 8,65 méter magasságban keresztezi a Szolnok – Hatvan vasútvonalat. A vasúti különszinthez kapcsolódó ívkorrekció kialakításával – melynek két kilométer hosszú új töltésen épül meg a pályaszerkezete – az év végére földmű szintig kell, hogy elkészüljünk.
Starting date: 04/08/2014Kezdés: 2014.08.04.
Completion date: 30/07/2015Befejezés: 2015.07.30.
Section: 0+491-10+478Szelvény: 0+491-10+478
Number of lanes: 2x1Sávok száma: 2x1
Asphalt: 43 000 tAszfalt: 43 000 t
Concrete: 18 000 m3Beton: 18 000 m3
Earthworks: 218 000 m3Földmunka: 218 000 m3
Number of structures: 1Műtárgyak száma: 1