Mindkét oldalon kerékpársáv és járda létestült, illetve megépült négy, utasváróval ellátott autóbuszmegálló, valamint 20 db kerékpártámasz kihelyezésére is sor került. A 2400 négyzetméteren történt füvesítés mellett közel 700 db facsemetét, illetve cserjét ültettünk el, új arculatot adva ezáltal az utcának.
A 10-20 kV-os távközlési munkák, közvilágítási kandeláber elhelyezések és egyéb közművek mellett kiemelt feladat volt a rókus-móravárosi főgyűjtő csatorna sajtolásos technológiával történő megépítése. A mikro tunnelling technológiával készült DN 1000-es csatorna 226 fm hosszban, míg a DN 1200-as csatorna – mely a jelentős forgalommal bíró Kálvária sugárút alatt is elhalad – 377 fm hosszban került elhelyezésre. Utóbbi sajtolási munka külön nehézsége volt, hogy a Kálvária sugárút tengelyében haladó, meglévő 1200-as csapadék főgyűjtő alatt 50 cm-rel kellett a sajtolt csővel áthaladni.
A Móravárosi körút és a Kálvária sugárút kereszteződésében megépült ideiglenes csapadékvíz átemelő a főgyűjtő által összegyűjtött csapadékot egy 446 fm hosszban megépített, nyomott rendszerű csatornával továbbítja a Sancer tóba.
A projekt eredményeképpen teljes hosszában 2×2 sávossá váló Vásárhelyi Pál utca – a harmadik körút részeként – megfelelő közúti és kerékpáros összeköttetést tud biztosítani Szeged város északi és déli városrészei között.
Megrendelő: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata
Starting date: 25/06/2012Kezdés: 2012.06.25.
Completion date: 17/12/2012Befejezés: 2012.12.17.
Helyszín: Szeged
Asphalt: 3 100 tAszfalt: 3 100 t