A csomóponttól keleti irányban Debrecen-Józsa település, míg nyugati irányban az új BMW-gyár felé épül bekötőút, előbbinél már szerződést kötöttek, utóbbinál elrajtolt a közbeszerzés.
Colas Út
A Colas dolgozik a 441-es főút mintegy 10 kilométert érintő projektjén. A munkák során a főút egy jelentős kecskeméti szakaszát négysávosra bővítik, valamint a 445-ös kecskeméti északi elkerülő és a nagykőrösi Téglagyári utca közötti 7,29 kilométeren a meglévő 2×1 sávos burkolatot megerősítik.
A Debrecen mellett épülő BMW-gyárhoz kapcsolódó fejlesztésekben alvállalkozóként vesz rész a Colas Út. Ennek során konténerterminált, bekötő-, gyalogos- és kerékpáros…
Fejlesztik a szegedi lézerközpont közlekedési infrastruktúráját. A munkálatokat az alábbi helyszíneken végzik: az 5-ös főút és Zápor út között, ill….
A tervezett beruházás a 441 sz. főút mintegy 10 km hosszúságú szakaszát érinti. A szakasz elején és a Nagykőrös Téglagyári…
A Jászberény elkerülő III. üteme 2×1 sávos közlekedési létesítmény, mely a 32. sz. főutat a 31. sz. főúttal köti össze…
A tavaly júliusban elkezdett angyalföldi Göncöl utca korszerűsítésének köszönhetően a Rákos-patak és a Kámfor utca között biztonságosabban haladhatnak a gyalog…
A Colasnál fontosnak tartjuk a nemi diverzitás támogatását, ennek egyik lépése volt, hogy 2022. áprilisában csatlakoztunk a Lányok Napja programhoz, ezzel is bemutatva a női karrierlehetőségeket a mérnöki szakmában.
Hírek, eredmények, stratégiák… Megjelent a Colas nemzetközi cégcsoportjának 2021-es évre szóló brosúrája, melyben olvashattok többek között: egy interjút Frédéric Gardés,…
A híd megépülésével újabb átkelési pont létesül majd Szlovákia és Magyarország között, megkönnyítve a lakosok közlekedését.
