A Colas Út Zrt. kivitelezésében a felújítási munkák jelentősebb forgalomkorlátozással járó része már novemberre elkészülhet a XIV. kerületi Füredi utca és a Fogarasi út közötti több mint 800 méteres útszakasz felújítása során.
Colas Út
A fejlesztés Bátonyterenye átkelési szakaszának korszerűsítésével, felújításával, egy új elkerülő út építésével, az északi-déli irányú összekötő út kialakításával valósult meg….
Az új Ipoly-híd magyar oldali fejlesztését a Colas Közlekedésépítő Zrt., és a Colas Út Zrt. végzi el.
A Colas és a HE-DO kivitelezésében a település átkelési szakaszát is korszerűsítik és az északi-déli irányú összekötő út is megvalósul.
A II. kategóriában a NAU 370 RUN hajók csaptak össze, itt a Kacor Királyon vitorlázó Colas I-es csapat második helyezést ért el.
A Colas Út által kivitelezett beruházásban a Kecskemétet és Nagykőröst összekötő főút kap jelentős fejlesztést.
Létrejött a pesti nagykörúti kerékpársávok folytatása is Budán a Colas Út Zrt. munkájával.
A Budapest–Balaton kerékpárút Velencei-tóhoz kapcsolódó újabb szakaszán a NIF beruházásában a Swietelsky és a Colas dolgozott.
A NIF beruházásában a Colas dolgozik a 441-es főút több mint 10 kilométer hosszú szakaszán melynek egy részét 2×2 sávosra bővítik ki.
